E heti ex-dózsásunk a blogon sem hazudtolja meg magát. Összefüggően és őszintén beszél... Illetve ír. Igen, Szilva is nálunk végzett :-)
Márkus-Mike Szilvia vagyok, a kalocsai KORONAfm100 hallgatóinak pedig csak egyszerűen Szilva. :-) 2009 óta dolgozom itt, mint műsorvezető, 2013 óta pedig a helyi sporthírek rovatát is szerkesztem. IMÁDOM!
2006-ban, közgazdasági szakon végeztem a Dózsában. Osztályfőnököm Mayerné Szabadi Andrea volt, aztán összevonták a C és D (ide jártam én) osztályt, így Szigeti Andrea és a későbbiekben Bogárné tanárnő is, mint osztályfőnök segítette az osztályunkat. Talán mi voltunk az egyetlen osztály az iskolában, amelynek 3 osztályfőnöke volt.
Érettségi után szerettem volna a Kaposvári Egyetem Kommunikáció és médiatudomány szakán továbbtanulni, de nem vettek fel. Akkor ezt nagyon sajnáltam, pláne azért mert osztálytársaim, akikkel a szokásos „kis pénteken” vártuk a felvételi eredmények sms-eit és mind felvételt nyertek abba az intézménybe, ahová a szívük húzott. Ma azonban köszönöm a sorsnak, hogy így alakult az életem. Mindig is tudtam, hogy a médiában szeretnék dolgozni. Első számú célpontom a tévé volt. Ezt Dózsás koromban volt szerencsém kipróbálni. Az iskolai DÖK segítő pedagógusa akkor Molnárné Romsics Klára volt (puszi innen a tanárnőnek). Egy DÖK gyűlésre elhívta a KalocsaTV munkatársát, Judák Annát, aki a „Fiatalok félórája” című műsorhoz keresett fiatal riportert. Jelentkeztem, készítettem riportot a divatról, a tetoválásokról, a táncról, ami akkor érdekelt. Visszatérve a sikertelen felvételihez, Kaposvár helyett, Budapesten, az Atalanta Szakközépiskola Intézményi kommunikátor szakán szereztem OKJ-s bizonyítványt. Célom ekkor még mindig a tévé volt, de már az országos tévére hajtottam, a fővárosban akartam maradni. Az iskolai gyakorlatomat a TV2, Aktív című műsorának szerkesztőségében töltöttem, ahol a csipri-csupri feladatoktól az önálló anyag készítéséig mindent kipróbáltam. Aztán egy operatőr tette be nálam a kulcsot, ezt mondta nekem: „Sok vidéki lányt láttam már itt kiégni…”. Ez a mondat „belém égett”. Úgy döntöttem, én maradok inkább vidéki lány, nem szeretném elveszíteni az egyéniségem és az eszem ebben a mókuskerékben. Ha a tévé már nem is, a média más ágazatai még mindig vonzottak. Az OKJ-s képzésen szerzett plusz pontjaimmal felvételt nyertem a gödöllői Szent István Egyetem Kommunikáció és médiatudomány szakára. Itt pedig óriási előny volt, hogy közgázos voltam a Dózsában… Én korrepetáltam csoporttársamat közgazdaságtanból, statisztikából. Néhány másnak megírt közgáz házidoga után pedig minden héten volt plusz pénzem egy-egy bulira… :-) Egyetemista voltam, amikor a KORONAfm100 meghirdette a műsorvezető tehetségkutatóját. Édesapám javasolta, hogy jelentkezzek, ne csak ők hallgassák, hogy állandóan jár a szám…nos azóta mások is hallgatják. :-)
Dózsás éveimre legalább ilyen szívesen emlékszem vissza. Nagy létszámú osztály voltunk, tele igazi egyéniségekkel, akiknek már konkrét elképzelései vannak a világ működéséről :-). Igazi lázadók voltuk, így már 9-ben „elintéztük” magunknak, hogy négy éven át tartó büntetésként, egy osztálykirándulásra se mehessünk. Aztán Szabadi tanárnő szíve meglágyult… színházlátogatásra mentünk. Oda voltam meg vissza, amikor kiderült, hogy a Vígszínház, Sylvia című előadására mentünk. Vagánykodtam, hogy a darab majd rólam szól. Annyi eszem már nem volt, hogy megnézzem a darab tartalmát… Az előadáson persze kiderült, hogy Sylvia egy kutya… végigkuncogtuk az egész darabot, ma már azt sem tudom miről szólt. És persze a buszon hazafelé mindenki engem cukkolt. De ez csak egy emlék, rengeteg van még.
Nem csak az osztályomat, a tanáraimat is csíptem. Vargacz Ivett és Lakatosné Nyíri Anett történelemóráit nagyon szerettem, Szombati tanárnő rajzóráit úgy szintén, a gépírást, Matosné Jozefa tanárnővel és a testnevelés órákat Guttengéber tanárnővel.
Osztálytalálkozónk kettő is volt, az első nagyon jól sikerült, bemehettünk az iskolába, beültünk a padba aztán irány vacsorázni. A 10 éves osztálytalálkozóm az idén volt, ahol sajnos nagyon-nagyon kevesen voltunk. Régi osztályom nagy része külföldön dolgozik, rendesen szétszóródtunk…
Büszke vagyok minden olyan eredményemre, amelyet önerőből értem el. A munkámra, arra, hogy van egy (sőt, hála az égnek több) hely, ahol számítanak rám. Ez az egyik lételemem…hogy tudom, számítanak rám és ha nem lennék ott, hiányoznék!
