A kalocsai Dózsa blogja

Volt dózsások - Mácsainé Iván Éva

2016. október 31. - dozsakalocsa

Következő ex-dózsásunk jól ismert a kalocsai kulturális életben, hiszen fontos intézmények tartoznak hozzá. A részleteket Mácsainé Iván Éva mondja el nekünk.

A nevem Mácsainé Iván Éva. A Nicolas Schöffer Gyűjtemény és a Városi Galéria vezetőjeként dolgozom.

1997-ben érettségiztem a Dózsában közgazdasági szakon.

Érettségi után, szülői hatásra gazdálkodási szakon megkezdtem tanulmányaimat a Dunaújvárosi Főiskolán. Hamar kiderült számomra, hogy nem ez az, amit tanulni szeretnék, ezért az első félév után abbahagytam a főiskolát. Néhány év szünet következett, majd végre elkezdhettem azt tanulni, ami mindig is érdekelt. Egerben felvettek az Eszterházy Károly Főiskola bölcsészkarára. A történelem alapszak után, elvégeztem a diszciplináris történelem MA szakot is, történész végzettséget szereztem. Idén ősszel újra visszaülök az iskolapadba, mivel munkám ellátásához művészettörténész végzettségre van szükségem. Távlati terveim között azonban még mindig a történészi pályán való továbblépés szerepel, így a doktori iskola elvégzése, a Phd. fokozat megszerezése is jövőbeni céljaim egyike. Hiszek az élethosszig tartó tanulás létjogosultságában, sőt szükségességében. Úgy gondolom, tanulni sosem késő és bárki, bármit mond, soha nem szabad feladni az álmainkat!

Sokat gondolkodtam azon a kérdésen, hogy melyik a kedvenc dózsás emlékem. De bármennyire is próbálom, nem tudok egyet kiemelni. Hisz számtalan kedves emlék fűződik a régi iskolámhoz. Meghatározó évek voltak azok számunkra és nagyon jó volt „dózsásnak” lenni.

Bármily hihetetlen, humán beállítottságom ellenére egyik kedvenc tantárgyam a matematika volt és kedvenc tanárom Pluhár Mihályné.

Az elmúlt 18 év alatt sajnos csak egy alkalommal volt osztálytalálkozónk, de én azon sem tudtam részt venni, mivel éppen akkor született a kislányom 2007-ben.

Sok mindenre büszke vagyok, amit sikerült elérnem az életemben, de a legeslegbüszkébb egyértelműen a családomra. Igen! Arra, hogy feleség, és édesanya lehetek. Három gyönyörű és okos gyermek édesanyja, akikre mindenekfelett büszke vagyok. Nélkülük és a férjem nélkül minden küzdelem és siker értelmetlen lenne.

A bejegyzés trackback címe:

https://dozsakalocsa.blog.hu/api/trackback/id/tr4111918659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.